Van egy mondás, ami valahogy így hangzik: ,,Az ember az első házát az ellenségének építi, a másodikat a barátjának a harmadikat magának."

Ez elsőre kicsit túlzásnak tűnhet, de tény, hogy így az építkezés vége felé járva sok mindent tanultunk, okultunk, tapasztaltunk, így egy másodiknál már sok mindenben rutinosabbak lennénk. Nekünk ez volt az első és valószínűleg egyetlen építkezés az életünkben, és meg kell barátkoznunk, békélnünk azokkal a dolgokkal is, amit ma már máshogyan csinálnánk, de a változtatásra már nincs mód.

Bár az előző mondatok inkább egyes szám első személyben kellene írnom: nekem kellene megbarátkozni, elfogadni, hogy ez most így alakult a férjem könnyebben túljut ezeken, neki ezek nem annyira fontosak.

Az hogy az embernek lehetősége nyílik az építkezésre klassz dolog. Pláne úgy, ha sokáig csak álmodozik róla és aztán valami mesébe illő fordulatnak köszönhetően lehetősége nyílik a megvalósításra. 

Nekünk sok szempontból határozott elképzelésünk volt arról, milyen házat is szeretnénk és szerencsére ebben mindketten hasonló véleményen voltunk: inkább kicsi hangulatos, kuckós legyen, mintsem túl nagy; inkább a funkció és a praktikum legyen előtérben; de azért legyen egy sajátos egyedi hangulata, jellege.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.